MOL Női OB I: második meccsét is megnyerte ellenünk az UVSE
Női csapatunk 11 napon belül második találkozóját vívta az UVSE ellen. A listavezető a második győzelmét is bezsebelte ellenünk, a vendégek ezúttal 14-7 arányban győztek, megnyerve ezzel az alapszakaszt.
Tovább folytatódik női vízilabdázóink rendkívül feszített menetelése, hiszen Stieber Mercedes együttese másfél hónapon belül a 16. mérkőzését, 8 napon belül pedig a 4. meccsét játszotta ma este az éllovas UVSE ellen a Szőnyi úti uszodában. A két együttes 11 nap leforgása alatt másodjára találkozott egymással, az első ütközetet 17-8 arányban a listavezető nyerte a Margitszigeten.
Benczur Márton együttese a papírformának megfelelően kezdte a rangadót, Aubéli Tekla és Hajdú Kata fórgóljaival az UVSE szerzett vezetést és lépett meg kettővel. Az első hazai gólt a harmadik minutumban Fekete Flóra szerezte meg, akciógóljára azonban UVSE-dupla érkezett válaszul: előbb Hajdú Kata duplázta meg találatainak a számát, majd Mácsai Eszter iratkozott fel a gólszerzők közé. Az első nyolc perc Kakas Krisztina óriási védésével zárult, 1-4.
A második játékrészben megeredt a góleső, szám szerint 8 találat született, melyen megosztozkodtak a csapatok, négyszer volt eredményes a vendéglátó, és négyszer volt eredményes a vendégegyüttes is. A hazaiaknál Kele Nikolett triplázott, Fekete Flóra pedig a második gólját szerezte, míg a vendégeknél Varró Eszter duplázott, Aubéli Tekla létszámfölényben volt eredményes, Faragó Kamilla pedig óriási bombát eresztett el, 5-8.
A nagyszünet utáni negyed egy az egyben a vendégeké volt: Mácsai Eszter duplájával és Hajdú Kata emberelőnyben értékesített találatával az UVSE ellépett hat góllal, 5-11.
Benczur Márton együttesének lendülete a negyedik felvonásban sem tört meg, sőt. A dohai világbajnokság ezüstérmese, Rybanska Natasa előnyben szerezte meg az első gólját, Mácsai Eszter pedig a negyedik gólját lőtte. A hosszas hazai gólcsendet a negyedik percben Jancsó Patrícia törte meg, majd Mácsai Eszter újabb találata után Urvári Lili lőtte közelebb, egész pontosan hét gólra a BVSC-t, beállítva ezzel a 14-7-es végeredményt.
Folytatás, szombaton, a Népligetben az FTC ellenfeleként, a MOL Női OB I alapszakaszának záró fordulójában.
MOL Női OB I Osztályú Országos Bajnokság – Alapszakasz – 7. forduló
Budapest - Szőnyi úti uszoda, 2024.04.17.
BVSC-ZUGLÓ - UVSE 7-14 (1-4, 4-4, 0-3, 2-3)
Vezette: Fodor Rajmund, Bereczki Miklós.
BVSC-ZUGLÓ: Kakas K. - Mészáros-Farkas K., Ármai Z., Urvári L. R. 1, Kele N. 3, Fekete F. 2, Polák Zs. Csere: Jancsó P. 1, Tóth R., Dobos Cs., Koltay N., Kolarova T., Batizi E. Vezetőedző: Stieber Mercedes.
UVSE: Golopencza Sz. - Aubéli T. 2, Lendvay Z. P., Faragó K. 1, Irmes R. R., Peresztegi Nagy K., Hajdú K. 3. Csere: Mácsai E. P. 5, Kóka Z., Varró E. 2, Baksa V., Tiba P., Rybanska N. 1. Vezetőedző: Benczur Márton.
Gól - emberelőnyből: 8/2, ill. 11/8.
Gól - büntetőből: 0/0, ill. 0/0.