Az utánpótlás nevelése
Az első osztályú bajnokságban is tisztes helytállást mutató felnőtt csapat kialakításához a BVSC számára nem játékosok vásárlásával, hanem szisztematikus neveléssel vezet az út. Erre bizonyság, hogy a jelenlegi OB I.- es élcsapatokban számos egykor a Szőnyi úton képzett játékos szerepel, akik közül többen válogatottságig, sőt olimpiai bajnoki címig vitték. A klub célja, hogy azokat a tehetséges fiatalokat, gyerekeket, akik jelenleg is a BVSC igazolt sportolói, elvezesse a legfelsőbb szintre és megtartsa őket az egyesület versenyzői között. Eközben pedig – egész életre szóló sport-, vízilabda- és klubszeretet kialakítva bennük – sportembert neveljen azokból, akik valamilyen oknál fogva nem tudják végigjárni a csúcsig tartó hosszú és igen fáradságos utat.
Generációk óta folyamatosan kerülnek ki tehetséges játékosok egyesületünkből (így a jelenlegi olimpiai bajnok magyar csapat több tagjai is a BVSC-ben pólózott korábban). Férfi és női utánpótlás csapataink sorra nyerik a bajnoki címeket, ezzel egyesületünket a legjobb nevelő egyesületek élmezőnyében tartva. Az utánpótlás nevelés folyamatosan magas színvonalát mutatja, hogy az adott évben legjobb utánpótlás játékosnak odaítélt Szalay Iván-díjat több versenyzőnk is megkapta: 2001-ben Kis Gábor, 2005-ben Hárai Balázs, 2009-ben Meixner Marcell, 2012-ben Bedő Krisztián és Illés Anna.
Jelenleg a BVSC vízilabda szakosztálya 250 igazolt utánpótlás versenyzőt számlál, akik 13 csapatban megosztva MVLSZ és a BVLSZ szervezésében megrendezett bajnokságokban eredményesen versenyeznek. Felkészítésükkel olyan edzők foglalkoznak, akik közül többen a korosztályos válogatottak munkáját is segítik a Magyar Vízilabda Szövetség megbízásából.
A szakosztály működésének anyagi alapjai
A BVSC vízilabda szakosztálya azon kevesek közé tartozik, amely saját uszodájában folytathatja sporttevékenységét. Az utóbbi időszak általános gazdasági gondjai megnehezítették a versenyzés és az utánpótlás-nevelés, illetve a létesítmény fenntartás megszokott színvonalának megőrzését. Ahhoz, hogy a jövőben is fennmaradhasson a sikeres szakosztályi munka, a jelenlegieket újabb sikerek követhessék, az utánpótlással folyó munka megfeleljen kitűzött céljainknak és a felnőtt csapatunk játékos állományának színvonalát is megőrizhessük, további anyagi forrásokra, segítségre van szükségünk.
Támogatóinktól természetesen nem áldozatot várunk, hanem együttműködést ajánlunk számukra. A felszerelésünk és uszodánk hirdetési felületeket, játékosaink pedig média megjelenést, PR- lehetőségeket, reklámozási szolgáltatásokat nyújtanak partnereinknek.