BVSCVízilabdaVízilabdaVízilabda

Utánpótlás Hírek - 3 győzelem a Honvéd ellen!

BVSC ifi

A Honvéd korosztályos együtteseit fogadták vasárnap Gyerek, Serdülő és Ifjúsági csapataink. Mind a három korosztályban sikerült a Szőnyi úton tartani a 3 pontot. Így látták a találkozókat edzőink:

BVSC-Zugló - Budapesti Honvéd Sportegyesület 14 – 11 (4-2, 2-4, 4-1, 4-4) 
Szőnyi úti uszoda 2021. október 31. 12:30

Létay Krisztián: Túlvagyunk az első olyan meccsen idén, amikor a két felnőttben játszó játékosom is hadra fogható volt. Edzés sem volt eddig még ilyen, úgyhogy rögtön a közepébe vágtunk. Várható volt, hogy borul majd minden, ami eddig működött, de valahol el kell kezdeni az építkezést. Az látszik, hogy nagyon sokat erősödik a csapat majd velük, de idő és türelem kell mindkét részről, mire a gazdatest befogadja az új organizmusokat. A csapat is kicsit tompább volt ma, az őszi szünet emelt edzésszáma miatt, illetve rajtuk is látszik, hogy nagyon komoly meccsterhelésben vannak a felnőtt csapatnál. Mindezek ismeretében elfogadható volt a mai produktum. Sőt! Kifejezetten bizakodó vagyok a jövőre nézve. Hajrá BVSC!

 

BVSC-Zugló - Budapesti Honvéd Sportegyesület 14 – 5  (1-2, 7-1, 3-2, 3-0) 
Szőnyi úti uszoda 2021. október 31. 11:15

Béres Gergely: Nehéz mérkőzésre számítottam. Nehezen indult a támadó játékunk sok helyzet maradt ki . A 2 . negyedben a feljavult támadó játékunknak és a jó védekezésnek köszönhetően eldöntöttük a mérkőzést . Gratulálok a csapatnak a győzelemhez és ahhoz, hogy csak 5 gólt kaptunk!! Hajrá BVSC!

 

BVSC-Zugló - Budapesti Honvéd Sportegyesület 12 – 8 (2-2, 5-3, 2-0, 3-3) 
Szőnyi úti uszoda 2021. október 31. 10:00

Nagy Sándor: A szombati Budapest bajnoki előtt beszéltünk erről a meccsről, hogy biztosan nem lesz könnyű, nem is volt az. Az első negyedben kicsit meglepődtünk, hogy agresszívan, jó szoros emberfogással lépett fel a Honvéd. A mi védekezésünk végig jól működött, de az első félidőben nehézkesen mentek a támadások, kevés volt a mozgás az ellenfél nagydarab, erős játékosai ellen. Idővel aztán sikerült felőrölni a Honvédot és kialakítani egy megnyugtató különbséget. Nagyot küzdött ma a csapat és nagyon tetszett a hozzáállás is. Értékes ez a győzelem, sokat érhet még a végelszámolásnál. Gratulálok a fiúknak a mai győzelemhez és az egész heti teljesítményükhöz is!


Nyomtatás   E-mail

Szerző cikkei

Támogatóink

Websiteguru
BVSC Minden jog fentartva © 2024
Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása érdekében Cookie-kat alkalmaz. Hozzájárul a Cookie használatához?