BVSCVízilabdaVízilabdaVízilabda

3 vereség az UVSE ellen.

bvsc leany ifjusagi vizilabda csapat

Vasárnap az UVSE korosztályos együtteseit fogadták a leány országos utánpótlás csapataink a Szőnyi úton. Sajnos mind a három korosztályban a vendégek örülhettek a 3 pontnak.

BVSC-Zugló - UVSE Hunguest Hotels 11 – 12 (2-4, 4-3, 3-1, 2-4) 
Szőnyi úti uszoda 2021. március 14. 12:30

Petrovics Mátyás: Majdnem két szezon ment le anélkül, hogy a két csapat megmérkőzött volna egymással. Így nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mik lesznek az erőviszonyok.
Jó kemény, harcos, de sportszerű és remek színvonalú taktikai csatát vívtunk egymással. Végig nyílt volt meccs, egy rohanó hullámvasúton utaztak a csapatok. Ebből az ellenfelünk jött ki jobban, mert “51-49”-re jobbak voltak a kapu előtti, kiélezett helyzetekben.
Egyrészt dicséret jár a lányoknak, mert láthatóan sokat fejlődtünk, másrészt a csalódottságamat sem tudom palástolni, hogy abban az egy-két pillanatban nem voltunk harcosabbak. Már “csak” ez kell egy ilyen meccs megnyeréséhez, mert taktikailag X volt a párharc.
Sajnálom, hogy pontokat nem adtak a mai teljesítményünkért, ezek szerint még nem szolgáltunk rá. Hamarosan lesz újra esélyünk erre, felhasználva a mai tapasztalatokat is.

Hajrá Bence!!!
Hajrá BVSC!!!

 

BVSC-Zugló - UVSE Hunguest Hotels 3 – 11 (0-5, 1-0, 1-2, 1-4) 
Szőnyi úti uszoda 2021. március 14. 11:15

Mészáros Vanda: Az első negyedben lerohant minket az UVSE, amiből nem tudtunk zárkózni, az 5 gól óriási különbség ellenük. Ugyan a második-harmadik és negyedik negyed közepéig abszolút helyt tudtunk állni és mindent megpróbáltunk, sajnos örömre mégsem adhat okot, az első negyed miatt. Nagyon pontatlanul játszottunk, rengeteg labdát adtunk el, 5 métereseket hagytunk ki. Kivédekezett támadásaink után nem tudtunk hideg fejjel gondolkodni és szinte rögtön visszaadtuk ellenfelünknek a labdát. Ez egy ilyen brusztos, nagy sebességű mérkőzésen nem fér bele. Egyéni képességekben mindenkinél többet várnék el ahhoz, hogy egy ilyen meccsen tudjuk tartani magunkat és a végiggürizett védekezéseink végén ne a kapuban landoljon, hanem a miénk legyen a labda. Valamint támadásainknál a szépen kialakított helyzetek végén megérkezzen a labda a megfelelő helyre és ne az ellenfél kezébe. Hiszem, hogy van hova tovább, mert amikor mindenki a helyén volt és oda tudtunk koncentrálni akkor működött, amit akartunk. Legközelebb mégjobban bele fogunk állni és nem hagyjuk magunkat! Hajrá BVSC! 

 

BVSC-Zugló - UVSE Hunguest Hotels 10 – 18 (1-4, 3-4, 4-4, 2-6) 
Szőnyi úti uszoda 2021. március 14. 10:00

Czigány Károly: Nem voltunk egy súlycsoportban az UVSE-vel. Sok 1-1 elleni párharcot veszítettünk el. Hagytuk magunkat áthúzni, kicselezni. Azért rossz volt ezt látni, hogy tudtuk, ez lesz. Voltak jó pillanataink, de ez kevés egy ilyen erőkből álló csapat ellen! Jó csapatmunkával és nagyobb agresszivitással közelebb kerülhetünk hozzájuk! Dolgoznunk kell még többet ez ellen, mert jönnek a visszavágók, ahol szeretném, ha tényleg vissza is tudnánk vágni! Hajrá BVSC!


Nyomtatás   E-mail

Szerző cikkei

Támogatóink

Websiteguru
BVSC Minden jog fentartva © 2024
Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása érdekében Cookie-kat alkalmaz. Hozzájárul a Cookie használatához?