„Kislányom, a védekezés legyen rendben, a többit megoldják a többiek”

Női vízilabdázóink bronzmérkőzése azért is volt különleges a múlt héten, mert egyesületünk ikonja, Takács Orsolya azon a találkozón szerepelt utoljára játékosként a BVSC-ben. Világ- és Európa-bajnok klasszisunkkal beszélgettünk pályafutásáról és jövőről!

 

Sajnos a bronzérem nem lett meg a Fradi ellen, de számodra azért is volt különleges az a találkozó, mert utoljára játszottál a BVSC színeiben bajnokit. Milyen érzésekkel szálltál ki a vízből egy ilyen szép karrier végén?

Igen, ez a 20 év jó hosszú, és szép időszak volt. Kettős érzés volt bennem. Egyrészt a meccset sajnáltam, mert jó lett volna hazai medencében megnyerni a bronzérmet. A másik rész volt számomra különösen is szomorú. Már amikor mentem mindkét bronzmeccsre, fura érzés volt bennem. Ugyanis tudtam, hogy ezek az utolsó pillanatok lesznek, amikor én BVSC-s pulóverben és táskával meccsre megyek. Ezt a vízben igyekeztem kizárni, hogy ott a játékkal foglalkozzak. Utána viszont előtört belőlem minden érzelem a csapat és Matyi felé. Azok nagyon szép és megható pillanatok voltak. Azért még kell egy kis idő, amíg ez leülepszik és talán akkor fogom felfogni, hogy én már nem játszom, amikor a következő meccsen nem kell odaállni és beugrani a vízbe. Június 30-ig még szerződésem van itt és nem is szeretnék egyből hátat fordítani, mert nagyom szerettem ezt a közeget.

 

Kicsit kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Miként emlékszel vissza az első BVSC-s meccsedre?

Inkább azt tudnám mondani arra az időszakra, hogy eléggé viszontagságos volt. Ugye én úszóként kerültem ide 16-17 éves koromban. Tehát elég későn, így nem sok jót jósoltak nekem. Én viszont úgy voltam vele, hogy miért ne próbáljam ki a vízilabdát. Az volt bennem, hogy a többiekhez képest a nagy lemaradásomat gyorsan be kell hoznom, mert nem tetszett, hogy kevesebbet tudok náluk. Ez mindenképpen motivált, de eleinte óriási hiányosságaim voltak. Az első pár meccsem arra ment rá, hogy nagyon izgultam. Aztán ami a posztomat is erősen behatárolta, azok anyukám mondatai voltak még a legelején. Ő azt mondta, hogy „Kislányom, a védekezés legyen rendben, a többit megoldják majd a többiek”. Úgyhogy végül védő lettem, amire az alkatom is predesztinált. Aztán később ahogy fejlődtem, úgy jött, hogy centerként is szerepeljek. Ugyanis amit alkalmaztak ellenem, azt megtanultam én is.

 

Voltak kezdetben olyan pillanatok, amikor elgondolkodtál, hogy érdemes-e a vízilabdánál maradnod?

Igazából olyan sikeres váltás volt a monoton úszás után, hogy az nem fordult meg a fejemben, hogy nem leszek vízilabdázó. Örültem, hogy edzhetek és kitölti a napomat az iskola mellett. Nem voltak akkor még nagy álmaim, mert örültem, hogy még találtam valamilyen sportot, amelyet csinálhatok. Érdekes, hogy mikor billent át ez a dolog. Mivel én gyakorlatilag három év vízilabdázás után kerültem a válogatottba. Így időm sem volt azon gondolkodni, hogy mit hoz a jövő. Aztán ahogy rögtön jött a siker, nekem utána kellett elgondolkoznom, hogy ezért mennyit kell tenni.

 

 

Akkor a korai sikerek plusz motivációt adtak neked?

Mindenképpen, mert elég hamar és elég konkrétan jött a visszaigazolás, hogy ebbe érdemes energiát fektetni. Örültem a sikernek, de azt tudtam, hogy hároméves vízilabdás múlttal a továbbiakban ez kevés lesz. Hiszen akkor jártam az út elején. Abban sosem volt kétségem, hogy nekem még sokat kell tanulnom.

 

Sok évig a válogatottnak is oszlopos tagja voltál, amellyel a 2005-ös világbajnoki cím mellett 2016-ban Európa-bajnokságot is nyertél. Ezekre az évekre hogyan emlékszel vissza?

Ez is kettős, mivel a vb hamar jött még az út elején. Akkor a tapasztalt válogatott játékosok mondták, hogy milyen régóta és mennyit dolgoztak azért a sikerért. Nálam ez a pillanat 2016-ban jött el, hogy mennyit dolgoztam azért az aranyéremért. Akkor éreztem át annak a súlyát, hogy 2005-ben a vb sikerült.

 

Az évek alatt tapasztalt játékos lettél és húzóember a válogatottban és a BVSC-ben is. Hogyan élted meg ezt a váltást, hogy te képviselted már egy idő után a rutint?

Én még most is azt mondanám Matyinak, ha be kellene mennem a vízbe, hogy ezt és ezt szívesen gyakorolnám, mert nem megy még annyira jól, és még van hova fejlődnöm. Most viszont már nem lesz hova és megpróbálok szinten maradni. Ez az, ami végig kísérte a pályámat. Még az utolsó meccsem után is azt mondanám, hogy van miben fejlődnöm. Ezt vallottam a saját csapattársaimnak is, hogy megelégedni soha nem lehet. Mivel mérhető a sportág, hiszen lehet nyerni vagy veszíteni, akkor az fejleszthető. Én pedig folyamatosan fejlődni akartam. Ehhez pedig mindent megkaptam a klubjaimban. Utoljára az elmúlt hét évben itt a BVSC-ben.

 

Manapság egyre ritkább, hogy egy játékos ilyen hosszú időt játsszon ugyanabban a csapatban, ráadásul te itt is kezdted a pályafutásodat. Hogy tekintesz vissza a zuglói évekre?

Nyilván jó elmondani, hogy ez a nevelőegyesületem és itt is ért véget a pályafutásom. Jó volt, hogy közben légiósként is kipróbáltam magam. Ezt mindenkinek ajánlom, mert nagyon sokat dob az ember tudásán, akaraterején. Más klubokban is játszottam, de szerintem egy szép keretet ad a pályafutásomnak, hogy a BVSC-nél kezdhettem és zárhattam. Itt minden feltétel adott volt, hogy klubszinten és a válogatottal is a legjobb eredményeket érjük el. Továbbá mindenben támogattak sportolóként és pályakezdőként is a civil életben.

 

 

Ennek is köszönhető, hogy nem távolodsz majd el a klubtól. Hiszen ahogy az utóbbi években már megszokhattuk, uszodamenedzserként maradsz továbbra is a BVSC kötelékében.

Amikor 2017-ben visszavonultam a válogatottól, leültem beszélni a jövőről a klubvezetéssel – Szentpáli Gáborral és Tóth Sándorral –, hogy én szeretném építeni a civil életemet is. Akkor nagyon támogatóak voltak és egyből megoldást kerestek azzal kapcsolatban, hogy én nem az edzői pályában gondolkodom, hanem inkább szervezői, vezetői posztban. Mivel a BVSC üzemeltetésének komoly részét képezi az uszoda, abban maradtunk, hogy először ezt lássam át. Így a negyedik évre ez odavezetett, hogy az uszoda mellett bármelyik létesítményben feltűnhetek és azt mondják, hogy „Szia Orsi!”. Így azért bővül a feladatkör. A jövőben pedig még több energiát tudok fordítani majd a munkára.

 

A sport milyen szerepet fog betölteni a jövőben az életedben?

Nem tervezem elengedni, szeretnék mozogni a továbbiakban is és fenntartani azt a fizikai állapotot, amelyet megszokott a szervezetem.


Nyomtatás   E-mail

Szerző cikkei