
A mérkőzés első fele szoros küzdelmet hozott, kétszer is sikerült vezetni a Kaposvárnak, de végig tartottuk a lépést. Azonban a második félidőben fokozatosan átvettük az irányítást, majd az utolsó negyedben remek támadójátékkal eldöntöttük a találkozót, és végül magabiztos, 9 gólos győzelmet arattunk.
Az első negyed kiegyenlített küzdelmet hozott a Kaposvár otthonában. A hazaiak szerezték meg a vezetést, de Konarik Ákos gyorsan egyenlített. Majd Vadas Ákos válaszolt és Bundschuh Erik révén ismét egyenlítettünk. A negyed során mindkét csapat kihasználta emberelőnyeit, végül Szeghalmi Zsombor akciógóljával 2-3-as előnnyel zártuk az első játékrészt.
A második negyedben továbbra is kiegyenlített volt a küzdelem, mindkét csapat próbálta kihasználni emberelőnyös helyzeteit. Kovács Péter találatával sikerült növelni az előnyt, de a Kaposvár gyorsan reagált, és felzárkózott. Felváltva estek a gólok, míg végül az utolsó másodpercekben Pellei Kristóf találatával 7-7-es döntetlennel zárult az első félidő.
A harmadik negyedben fokoztuk a tempót, és már az első percben sikerült megszerezni a vezetést. Az emberelőnyös helyzeteket jól kihasználva folyamatosan növeltük az előnyt, míg a Kaposvár próbált tapadni ránk. A negyed végére azonban sikerült háromgólos különbséget kialakítani, így 11-14-es állással várhattuk az utolsó játékrészt.
Az utolsó negyedben sem engedtük ki a kezünkből az irányítást. Bundschuh Erik centergóljával növeltük előnyünket, majd Szeghalmi Zsombor akcióból tovább növelte a különbséget. Ezt követően Csacsovszky Erik is betalált, ezzel 11-17-re módosítva az állást. Egy szabálytalanság után Csacsovszky Erik értékesítette a megítélt büntetőt. A hajrában emberelőnyös helyzetben Tátrai Tamás volt eredményes, a végén pedig Jansik Dávid értékesített egy újabb büntetőt, beállítva a 11-20-as végeredményt.
Kaposvári VK – BVSC-Manna ABC 11-20 (2-3,5-4,4-7,0-6)
Kaposvári Városi Fürdő, 2025.02.22.
Vezette: Petik András, Tóth Koppány.
Kaposvári VK: Szilágyi Á., Vadas Á. 1, Dőry F. 3, Bede M. 1, Berta J. 1, Pellei F., Marcz P., Pellei K. 2, Baj M. 1, Somogyváry Á., Schatz L., Hárai B. 2, Vörös T., vezetőedző: Varga Zsolt.
BVSC-Manna ABC: Gyapjas V., Tátrai D. 5, Ekler Zs., Konarik Á. 1, Csacsovszky A., Csacsovszky E. 4, Jansik D., Szeghalmi Zs. 3, Kovács P. 1, Gál D., Bundschuh E. 3, Mészáros M. 1, Tátrai T. 1, Korom D., vezetőedző: Varga Dániel.
Gól/Emberelőny: 3/13 ill. 7/18
Gól/Büntető: 0/1 ill. 2/2