BVSCVízilabdaVízilabdaVízilabda

Eurokupa-selejtező: sikerrel vette az első akadályt a BVSC!

Eurokupa-selejtező: sikerrel vette az első akadályt a BVSC!

Varga Dániel együttese Ekler Zsombor és Konarik Ákos vezetésével 16-13-ra legyőzte a spanyol Terrassát az első játéknap első mérkőzésén. Holnap a horvát VK Primorje Rijeka következik.

Fél perc sem telt el, mikor Konarik Ákos megszerezte a találkozó első gólját, a nyáron érkező és Kragujevacban súlyos sérülést szenvedő új játékosunk a rövid sarkot lőtte ki. Két perccel később Ekler Zsombor pattintott a kapuba, kettőre növelve a BVSC előnyét. A második házigazda gól után megszületett a spanyolok első találata is, Ricard Alarcón villant, majd nem sokkal később Bargallo Garcia fórgóljával egyenlített a Terrassa. Csacsovszky Erik ötméteresével ismét a rendezőnél volt az előny, ám a katalánoknak erre is volt válaszuk, Bargallo Garcia duplázta meg találatainak számát. Az első nyolc perc eredményét a megúszó Ekler Zsombor állította be, a BVSC hatosa gyakorlatilag úgy fejezte be a támadást, hogy az ellenfél játékosának köszönhetően már a víz alatt volt, 4-3.

A zuglóiak lendülete a második negyedben sem tört meg, Varga Dániel együttese ott vette fel a fonalat, ahol 21 másodperccel az első dudaszó előtt Ekler Zsombor "letette". Tátrai Dávid és Konarik Ákos góljaival tovább növelte előnyét a BVSC-Manna ABC, majd Ekler Zsombor villant, immáron harmadjára. A túloldalon Cuacos Pena és Rodriguez Martinez szépített, 7-5.

Akárcsak a második, a harmadik felvonást is Tátrai Dávid és Konarik Ákos góljai nyitották. Természetesen nem hagyták ezt annyiban a spanyolok, a négygólos differenciát Bargallo Garcia és Cuacos Pena találataival kettőre csökkentették. Konarik Ákossal és Ekler Zsomborral azonban nem bírtak a katalán védők, mindketten az ötödik góljukat lőtték, miközben az ellenfél Pericas Eixarch és Chico Aunos találataival kapaszkodott, 13-9.

A záró játékrész a kragujevaci Mladost-meccs után ezúttal is feltartóztathatatlan Ekler Zsombor hatodik góljával indult, majd Cuacos Pena büntetője után Jansik Dávid is feliratkozott a gólszerzők közé. A Terrassa Bargallo Garcia és Blasco Arroyo fórgóljaival nem hagyta ugyan nagyon ellépni a vasutasokat, Varga Dániel legénysége hűen őrízte a három-négy gólos előnyét. A találkozó még egy utolsó gólváltással zárult, Ekler Zsombor a hetediket szerezte, míg a 16-13-as végeredményt Alarcon Tevar állította be.

Folytatás, holnap, a horvát VK Primorje Rijeka ellen!

EUROKUPA-SELEJTEZŐ, H-csoport, 1. forduló
Budapest - Szőnyi út, 2024.09.27.

BVSC-MANNA ABC - CN TERRASSA 16-13 (4-3, 3-2, 6-4, 3-4)
Vezette: MUELLER Ralf (német), SAP Ruben (holland)

BVSC: Gyapjas V. - Tátrai D. 2, Csapó M., Konarik Á. 5, Csacsovszky E. 1, Jansik D. 1, Kovács P. Csere: Ekler Zs. 7, Szeghalmi Zs., Gál D., Bundschuh E., Mészáros M. Vezetőedző: Varga Dániel.

TERRASSA: J. M. Motos Martin - R. Alarcon Tevar 2, I. Bargallo Garcia 4, G. Cuacos Pena 3, O. Blasco Arroyo 1, O. Rodriguez Martinez 1, J. Chico Aunos 1. Csere: A. Sabadell Porcar, J. Bruce Scott, A. Pericas Eixarch 1, I. Chemyr Netai, M. Teclas Guillena. Vezetőedző: Cobacho Tadeo Didac.

Jegyzőkönyv

Az első játéknap második mérkőzésén: Pro Recco - VK Primorje Rikeja EB 13-3


Nyomtatás   E-mail

Szerző cikkei

Támogatóink

Websiteguru
BVSC Minden jog fentartva © 2024
Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása érdekében Cookie-kat alkalmaz. Hozzájárul a Cookie használatához?