BVSCVízilabdaVízilabdaVízilabda

BL-selejtezővel rajtol a szezon

BL-selejtezővel rajtol a szezon

Pénteken a LEN Bajnokok Ligája-selejtezőjével hivatalosan is kezdetét veszi a 2024/2025-ös szezon férfi vízilabdázóink számára.

Miként arról korábban beszámoltunk, a két fél megegyezése értelmében az OSC helyett a BVSC mérettethet meg a Bajnokok Ligája kvalifikációs körében. Varga Dániel együttese a görög Vouliagmeni, a horvát HAVK Mladost és a szerb Radnicki gárdájával került egy kvartettbe. A B-jelű csoportkörnek szeptember 13. és 15. között Szerbia, Kragujevac ad otthont.

Férfi vízilabdacsapatunk az elmúlt hetekben több edzőmérkőzéssel, múlt héten pedig egy dubrovniki edzőtáborral készült a szezonrajtra és a hétvégi, szerbiai BL-selejtezőre. Pénteken a házigazdával, szombaton a Mladost, vasárnap pedig a Vouliagmeni együttesével csap össze Varga Dániel legénysége.

"Eddig sem unatkoztam, én sem, és a játékosok sem, még akkor sem, ha voltak monotonabb részei az alapozásnak. Kemény volt, de elvégeztük a munkát, ámbár azt mondtam a játékosoknak , hogy bármennyire is fárasztó volt, a munka legkönnyebb részét végeztük el, mert ez "csak" edzés volt. A szellemi és a lelki munka most következik, ennek a csapatnak el kell indulnia egy úton, bizonyos dolgokat meg kell fejlődnie és mérföldköveket elérnie. Nem csak az ellenfelekhez képest kell jobbnak lenni, hanem az önmagunk legjobbját is ki kell hoznunk, ami folyamatos szellemi, lelki és fizikai munkát fog igényelni" - kezdte a felvezetést Varga Dániel, a BVSC-Zugló férfi vízilabdacsapatának új vezetőedzője.

"Van egy terv, el kell indulnunk - amit most tudunk, bőven elég ahhoz, hogy hétvégén három jó meccset játsszunk, és ha jól jön ki a lépés, akkor ez sikerrel és győzelmekkel is végződhet. Majd számot kell vetni és megnézni, hogy mi az, amiben jók vagyunk, mi az, amit meg kell tartani, mi az amiben hiányosságok vannak és fejleszteni kell, és mi az, amire eddig nem gondoltunk és el kell kezdeni foglalkozni vele. Ez a fejlődés az, ami hétről-hétre a csapat karakterét, önbizalmát, és reményeink szerint az eredményességét is adja majd."

"Félreérthető lenne, ha azt mondanám, hogy játsszunk három jó meccset és elégedett leszek... Vannak a vágyak, melyek azok, hogy nyerjük meg a meccseket és jussunk tovább. Ezzel szemben vannak a célok, itt van ennek az új csapatnak három nagyon jó rivális ellen három mérkőzése, tizenkét negyed. Adjuk ki azt, ami bennünk van, játsszunk maximális koncentrációval, szívvel, akarattal, építsük magunkat, fejlődjünk és mindenki úgy jöjjön ki a medencéből, hogy aznap, amennyit tudtunk, letettük az asztalra, hiszen az út elején vagyunk. A vágyak és a célok között pedig ott van az akarat, ami ahhoz kell, hogy ezek a vágyak a célokkal egy jó játékkal párosuló, eredményes játékot eredményezzenek" - bizakodott Varga Dániel.

"Ismerve a BL-csoportellenfeleket, nem lesz könnyű dolgunk - az átigazolási időszakban ők is komolyan erősödtek, szerb és horvát válogatottak tömkelegével. A Radnicski Kragujevac például az olimpiai bajnok szerb nemzeti együttesből is húzott be játékosokat, meg merem kockáztatni, hogy az egyik legerősebb, ha nem a legerősebb szerb csapat lesz. Acélosak tehát a riválisok, de ugyanez elmondható rólunk is, hogy válogatott, válogatott közeli játékosokat igazoltunk és mi is erősödtünk a tavalyi évhez képest. Kiélezett meccsekre számítok. Hogy mi lehet az erősségünk idén? Nagyon sok góllövőnk van, a védekezésünk is jól áll, mindemellett pedig véleményem szerint kifejezetten gyors csapat leszünk" - vélekedett Csapó Miklós.

"Mindannyian nagyon vártuk már, hogy elkezdődjön az éles helyzet. Ezt az hosszú felkészülést is ennek szenteltük és erre áldoztuk be, hogy úgy tudjunk odaérni, hogy meg legyenek a megfelelő alapok és együtt maximálisan fel tudjunk készülni a riválisainkra. A házigazda Radnicski ellen kezdünk - talán nem lövök nagyon mellé, ha azt mondom, hogy Szerbiában jelenleg ők a legerősebbek, egy frissen alakult gárda, amely számos olimpiai bajnokot igazolt. Ugyanakkor a játékukat nem ismerjük, hiszen egyrészt újak, másrészt nem volt meccsük, amiből fel tudtunk volna készülni. Mi is inkább magunkkal foglalkoztunk és szerintem most az lesz a legfontosabb, hogy magunkból ki tudjuk hozni a maximumot amit tudunk és gyakoroltunk, a mérkőzésen pedig alkalmazkodunk a játékukhoz, amennyire ez lehetséges" - fogalmazott Jansik Dávid.

A PROGRAM

LEN Bajnokok Ligája, selejtezőkör, B-csoport
Szerbia - Kragujevac, 2024.09.13-15.

Szeptember 13., péntek
18:00 Vouliagmeni NC - HAVK Mladost
20:00 SPD Radnicki - BVSC-Zugló

Szeptember 14., szombat
18:00 HAVK Mladost - BVSC-Zugló
20:00 SPD Radnicki - Vouliagmeni NC

Szeptember 15., vasárnap
18:00 BVSC-Zugló - Vouliagmeni NC
20:00 SPD Radnicki - HAVK Mladost

HAJRÁ, BVSC!


Nyomtatás   E-mail

Szerző cikkei

Támogatóink

Websiteguru
BVSC Minden jog fentartva © 2024
Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása érdekében Cookie-kat alkalmaz. Hozzájárul a Cookie használatához?