BVSCVízilabdaVízilabdaVízilabda

BENU Magyar Kupával kezdődik a szezon

Elsőként férfi csapatunk számára kezdődik az idény a vízilabdázóknál. Kemény Kristóf tanítványai egyértelmű célokkal utaznak Egerbe a Magyar Kupa selejtezőjére, mégpedig, hogy továbbjussanak a negyeddöntőbe!

A szezonnyitó sajtótájékoztatón már elhangzottak a célkitűzések férfi vízilabdázóinknál. Ezek alapján pedig nem is kérdés, hogy a továbbjutás kiharcolása a cél Egerben a Magyar Kupa selejtezőjében. Ehhez a 4 csapatos torna első két helyén kell végeznie Kemény Kristóf együttesének.

„Változott a Szeged, az Eger és a KSI kerete is. Úgy gondolom, hogy minden esélyünk megvan arra, hogy három győzelemmel jussunk tovább. Azt tudni kell, hogy az nem számít ki, melyik helyen jut tovább, mert a negyeddöntőben nem lesz kiemelt a sorsolásnál. De természetesen szeretnénk minél jobban szerepelni, hogy szakmailag is előrelépjünk. Ez lesz az első komoly erőfelmérőnk. Nem volt felkészülési tornánk és bár edzőmérkőzéseket játszottunk, ezeket nem komplett csapatok ellen tudtuk a válogatott elfoglaltságok miatt. Úgyhogy már nagyon várjuk, hogy tudunk majd szerepelni. Elsősorban az a cél, hogy téthelyzetben megnézzük, hol tartunk” – nyilatkozta vezetőedzőnk honlapunknak.

Ami a programot illeti, pénteken 12 óra 30 perctől a Szegeddel kezdünk Egerben, majd este fél 8-tól a KSI vár a mieinkre. Végül szombaton 12:30-tól a házigazdák ellen szállnak vízbe a fiúk.

Sok sikert kívánunk csapatunknak! Hajrá. BVSC!


Nyomtatás   E-mail

Szerző cikkei

Támogatóink

Websiteguru
BVSC Minden jog fentartva © 2024
Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása érdekében Cookie-kat alkalmaz. Hozzájárul a Cookie használatához?