BVSC-Zugló

 

orszagos-serdulo-csapat

Fiú Serdülő Országos Bajnokság- 10. forduló

2017.12.03. 11:30 óra- Népliget

FTC- BVSC- Zugló 9- 5 Mérkőzés jegyzőkönyve ( 4-2,4-0,1-0,0-3 )

BVSC- Zugló: Szász ( Korom )- Batizi 3, Farkas, Gyémánt, Haffner, Urbán, Sólyom 1. Csere: Juhász, Práczky, Derekas, Dávid 1, Strasser, Mészáros

sajat/csombor-zoltan-oserdCsombor Zoltán: Nagyon sajnálom, hogy csak ennyire futotta erőnkből, de a góllövéssel hadilábon álltunk. Két gólt lőttünk három negyed alatt, ez mindent megmagyaráz. Sajnos Szász Daninak se ment, igaz, nem is segítették a védőink. Az utolsó két negyedben már a védekezés és a kapusteljesítmény is jó volt, de nagy volt a különbség. Ifi játékosaink fáradtak voltak, elsősorban fejben voltak lassúak. Három eddig sérült játékosunk a héten edzett először és ez meg is látszott rajtuk. Ádám hiánya, ugyanúgy, mint tavaly, nagyon meglátszik a játékunkban. Batizi mindent megpróbált több- kevesebb sikerrel. Sok időnk nincs búslakodni, mert újabb rangadó következik. Fel kell frissülnünk, ha nem akarunk  megint simán kikapni. Gratulálok a gyerek csapat parádéjához! Fantasztikus volt. Örülök, hogy a serdülőből visszajátszók is remekül játszottak, igazolván, hogy lehet. Gratulálok az ifiknek is, hogy behúzták ezt a fontos meccset.

Fiú Serdülő Országos Bajnokság- 9. forduló

2017.11.26. 10:00 óra- Szőnyi út

BVSC- Zugló- ZF- Eger 8- 6 Mérkőzés jegyzőkönyve ( 3-1,1-3,3-2,1-0 )

BVSC- Zugló: Korom- Batizi 1, Gyémánt 1, Derekas 1, Haffner, Dávid 1, Sólyom 1. Csere: Juhász, Tátrai, Strasser, Mészáros 2.

sajat/csombor-zoltan-oserdCsombor Zoltán: Szép csapatmunka volt, jó védekezéssel. Ismét kevés gólt kaptunk, ami nagyszerű, pedig a szoros emberfogáson még lehet mit csiszolni. Nehéz mérkőzést csináltunk magunknak, pedig az elején eldönthettük volna a meccset. A büntetőkkel hadilábon álltunk. Így izgalmas meccs lett belőle. Még mindig sokan hiányoztak a csapatból különböző okok miatt és ez a csapat erejét mutatja, hogy így is behúztuk a mérkőzést. Dupla annyiszor voltunk hátrányban, mint előnyben, de azokat sorra kivédekeztük. Biztatónak tűnik a következő meccsekre, amik sokkal nehezebbek lesznek. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez!

 

 

Fiú Serdülő Országos Bajnokság- 8. forduló

2017.11.19. 10:00 óra- Szentes

Legrand Szentes- BVSC- Zugló 5- 17 Mérkőzés jegyzőkönyve ( 1-3,1-3,1-8,2-3 )

BVSC- Zugló: Korom ( Ambrusz )- Batizi 3, Gyémánt 1, László, Haffner 2, Dávid 1, Urbán 3. Csere: Juhász 1, Hajdu 1, Derekas 2, Tátrai, Mészáros 1, Strasser 2.

sajat/csombor-zoltan-oserdCsombor Zoltán: Minden elismerésem a csapaté. A legszebb álmaimban nem gondoltam volna, hogy ebben az összeállításban is sima győzelem lesz a vége. Felsorolni is hosszú és nehéz lenne a hiányzók névsorát, a "b" csapatból és a gyerek csapatból kellett segítséget hívni, hogy egyáltalán ki tudjunk állni. Külön köszönet László Kristófnak, hogy eljött és nagyon jól megfogta a korosztály egyik legjobb centerét és Hajdu Balázsnak, aki első serdülő meccsén még gólt is lőtt. A kapuban Korom Dani parádézott. Mindenkinek nagy- nagy gratuláció! 

 

 

Fiú Serdülő Országos Bajnokság- 7. forduló

2017.11.05. 11:00 óra- Szőnyi út

BVSC- Zugló- AVUS 20- 5 Mérkőzés jegyzőkönyve ( 5-1,3-0,5-4,7-0 )

BVSC- Zugló: Korom ( Szász )- Batizi 4, Farkas, Gyémánt, Haffner 2, Urbán 3, Sólyom 2. Csere: Tátrai, Práczky, Derekas 1, Dávid 1, Strasser 2, Mészáros 5.

sajat/csombor-zoltan-oserdCsombor Zoltán: Első számú centerünk, Ádám sérülés miatt  nem játszott. Így Batizi Benedek centerezett és kiválóan oldotta meg a feladatot. Sok gólt lőttünk és keveset kaptunk. Mindenki hozzátette a magáét.  Külön dicséret Mészáros Matyinak aki nagyon jól játszott és sok gólt lőtt. Gratulálok az egész csapatnak. Mostantól jönnek a rangadók. Hajrá fiúk, hajrá BVSC!

 

 

Fiú Serdülő Országos Bajnokság- 6. forduló

2017.10.29. 10:00 óra- Szolnok

Szolnok- BVSC- Zugló 5- 9 Mérkőzés jegyzőkönyve ( 2-2,2-2,1-3,0-2 )

BVSC- Zugló: Szász- Batizi, Farkas, Haffner, Gyenis 5, Urbán, Sólyom Csere: Juhász, Gyémánt 3, Tátrai, Derekas, Dávid, Mészáros 

sajat/csombor-zoltan-oserdCsombor Zoltán: Az a Szolnok következett, aki a Fradi otthonában is győzni tudott és 100%- os teljesítményt nyújtottak eddig. Az első két negyedben még fej- fej mellett haladtunk, de már látszott, hogy nekünk itt győzni kell. Több helyzetünk volt, amit sorra elpuskáztunk. Szó szerint, mintha elállították volna a puskáink célkeresztjeit. Fölé, alá, mellé és a kapust mellbe. A második félidőben azután már picit jobban céloztunk és talán az ellenfél is elfáradt, így végül behúztuk a meccset. Nagyszerű védekezésünk egy remek kapusteljesítménnyel megspékelve volt a siker kulcsa. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Külön kiemelném Szász Danit, aki a kapuban repkedett és Gyenis Ádámot akinek rendben volt a célkeresztje.

Bővebben...

Adó 1 %