BVSC-Zugló

Őszi szezonértékelő 2017- Országos Fiú Serdülő Csapat

FaceBook

2017.

sajat/csombor-zoltan-oserdCsombor Zoltán: Nagyon fárasztó, sok mérkőzéses őszön vagyunk túl. A végére meg is lett az eredménye, sok sérülés és betegség tizedelte a csapatot. Így a negyedik hely teljesen reális. Félidőben három ponttal vagyunk lemaradva a másodiktól és két pont előnyünk van az ötödikkel szemben. Az első számú célunk bejutni a négybe és erre minden esélyünk, tudásunk meg van. A bajnokságban az egyik legkevesebb gólt kaptuk.  A védekezésünket is lehet még javítani, de úgy érzem, a támadásunkat, gólérzékenységünket kell sokat fejleszteni. Sokkal jobban kell odafigyelni a támadás vezetésünkre, mert ezekből gólt kellene lőni és nem kapni. Ha ezt az apróságot meg tudjuk csinálni, akkor van esélyünk bármelyik csapat ellen. Fel kell gyorsulnunk elsősorban fejben és nagyobb iramot kell diktálni a meccseinken. 

Kapusaink, a két Dani remekül védtek, igazolván, hogy ők a legjobbak. Két gyermek játékosunk Matyi és Dávid is serdülő szinten játszanak már, ami külön öröm a jövőt illetően. 

Sajnos előlről megint hiányzott legjobbunk, Ádám az újabb sérülése miatt. Remélem 2018- ban már újra rendelkezésünkre áll.  A csapat fele ifiben, sőt OB I.b- ben is játszott, így érthető volt a végén kipukkadásuk. Az is igaz, hogy a sok játék és munka a későbbiekben kamatozni fog csapatunknak. Ezúton szeretnék kellemes ünnepeket kívánni minden BVSC játékosnak, Szüleiknek és a Vezetőségünknek.

 

Adó 1 %