BVSC-Zugló

Fiú Ifjúsági Országos Bajnokság- 20. forduló

FaceBook

2018.05.18. 17:30 óra- Szőnyi út

BVSC- Zugló- KSI SE 11- 7 Mérkőzés jegyzőkönyve ( 4-2,1-1,1-3,5-1 )

BVSC- Zugló: Mizsei - Fodor, Mladoniczky 3, Ágh 4, Csorba, Tanczer 1, Sugár Csere: Szarvas, Batizi, Gyenis, Balaska 2, Sólyom 1.

kemeny-kristofKemény Kristóf: Biztos vagyok benne, hogy az eddigi szezon csúcsmeccsét játszottuk tegnap a KSI- vel, aminek  tétje az alapszakasz győzelem mellett a négyesdöntő rendezése volt. Ennek szellemében készültünk erre a meccsre a csapattal az előző hetekben, hogy a rangadón minden szinten topformában legyünk. Nagyon bekezdtünk, ami megadta az alaphangot, 5- 2- re vezettünk a második negyed elején, itt úgy éreztem kézben van a meccs. Sajnos több komoly ziccer is kimaradt, így nem tudtuk tartani a 3 gólos előnyünket, sőt a harmadik negyed végére a rengeteg kapufának köszönhetően a KSI szépen felzárkózott és át is vette a vezetést. Innen jött a nagyon kemény 6- 1- es szériánk, ami igazán a negyedik negyed közepén durvult be, tisztán látszott, hogy iszonyatosan akarunk, a végén mindent kijátszottunk magunkból, ezért tudtuk behúzni a derbit.

Ezt a meccset hátul húztuk be, hiszen mind a védekezés, mind Marci parádés volt és amikor úgy nézett ki, hogy akár el is úszhat a meccs, a stabilitás adott erőt a végjátékhoz. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, tegnap megmutattuk, hogy igazi csapatként tudunk egymásért küzdeni a végsőkig és soha nem adjuk fel! Ami nagyon fontos, hogy ez a meccs nem elbizakodást, hanem hitet és extra motivációt kell adjon a hátralévő két hétre, mert ugyan az alapszakasz győzelem csak egy karnyújtásnyira van tőlünk, a szezon kezdetekkor kitűzött célunkat még nem értük el! Gratulálok mind a három csapatnak a KSI elleni győzelmekhez! Hajrá BVSC!

 
 
Adó 1 %