BVSC-Zugló

bp-serdulo

Edzőtáborozunk 2019- Martfű

2019.08.04.- 08.09.- Martfű

Kuncz LászlóKuncz László: A szombathelyi tornán részt vett csapathoz csatlakozott még három játékos Pesten, így utaztunk tovább Martfűre edzőtáborozni. Mint mindig, ezúttal is remek körülmények között tudtunk készülni, délelőttönként úszás, futás, foci, délutánonként kétkapuzások- a szintén ott edzőtáborozó Honvéd illetve OSC csapataival- vagy labdás edzés szerepelt az étlapon. Az látszik a torna és a táborozás tapasztalatai alapján, hogy egyelőre szerényebb képességű a csapat, de egyes játékosokban és így a csapatban is több van! Ezen fogunk dolgozni az elkövetkezendőkben!

Youth Waterpolo Carneval 2019 Summer

2019.08.02.- 08.04.- Szombathely

Kuncz LászlóKuncz László: A hétvégén egy már hagyományosnak mondható szombathelyi tornán vettünk részt a majd a Budapest Serdülő Bajnokságban induló csapatunkkal. Hat csapat vett részt a küzdelmekben, melyek közül az 5.helyet sikerült megszereznünk. Voltak érdekességek a résztvevő csapatoknál, legalább is ami például az életkorokat illetve az ebből adódó testméreteket illeti, de ettől függetlenül lesz min dolgozni az elkövetkezendőkben! Sok jót nem tudok mondani, rosszat meg nem akarok, mert abból lenne most több  de hiszem, hogy lesz ez még jobb!

Kuncz László évértékelője

2019.06.21. 

Kuncz LászlóKuncz László: Nem volt könnyű idényünk, rengeteg sérülés, betegség, iskolai elfoglaltságok, családi események, tehát szinte minden elképzelhető kifogást, magyarázatot hallottam, hogy miért nem....! De ez nem újdonság nekem és talán más edzőkollégának sem! Persze azért dolgoztunk, ahogy és akikkel csak lehetett, aminek aztán meg is lett- nem is csak szerencsére- az eredménye, hiszen második helyezést értünk el a bajnokságban! A fenti okok miatt általában 6- 8 játékosra számíthattam általában az "eredeti" Budapest Serdülő Csapatból fordulónként, így nagy segítség volt az országos csapattól érkező játékosok szereplése. Nekik jó volt a plusz játék lehetőség, nekünk is az ő játékerejük! Remélem a következő idényben könnyebben boldogulunk majd a körülményekkel! Azt megígérhetem, hogy már az edzőtáborozás során elkezdjük a ráhangolódást a bajnokságra, ismét szeretnék, mint ahogy eddig mindig, a dobogó valamely fokára állni az aktuális csapattal! Köszönöm Czigány Karcsi mindenkori segítségét, ez az ő sikere is! Hajrá Vasút!

Budapesti Serdülő Bajnokság- Rájátszás, 7.forduló

2019.06.08. 15:30 óra- Érd Aréna

BVSC- Zugló- BHSE 13- 5 Mérkőzés jegyzőkönyve ( 2-2,5-2,3-1,3-0 )

BVSC- Zugló: Móger ( Veress )- Komlósi Geri, Szücs 1, Ádám 5, Bandi, Fekete 2, Práczky 5. Csere: Boldizsár, Hörömpöli

Kuncz LászlóKuncz László: Az idény utolsó mérkőzését játszottuk le szombaton a mezőny utolsó helyezettjével, amelynek már nem volt tétje, mert az eredménytől függetlenül már biztosítottuk a bajnokságban a 2.helyezésünket. A meccs elején kissé akadozott a játékunk és erre az sem igazán magyarázat, hogy ilyen összeállításban még nem játszottunk. Csak összesen 10 embert tudtam összekaparni erre a találkozóra, ami nem vet valami túl jó fényt egyesek hozzáállására és amiről el fogunk még alkalomadtán beszélgetni az érintettekkel! Ezúttal Práczky Balázs és Ádám Erik tűnt ki a találkozón. Most azonban ünnepeljünk, mert az ezüst nagyon szép eredmény, köszönöm és gratulálok a csapatnak!

Budapesti Serdülő Bajnokság- Rájátszás, 6.forduló

2019.05.25. 12:00 óra- Népliget

A- HÍD OSC Újbuda- BVSC- Zugló 7- 12Mérkőzés jegyzőkönyve ( 3-3,3-4,0-3,1-2 )

BVSC- Zugló: Kovács- Tátrai 4, Juhász 3, Mohos, Hajdu 1, Ádám,  Fekete 2. Csere: Hörömpöli, Komlósi Geri, Báki, Bandi, Práczky 1, Szücs 1.

Kuncz LászlóKuncz László: Ha csak a  végeredményt nézzük, magabiztos győzelemnek tűnik. Ez azonban csak a harmadik negyed közepe felétől kezdett kialakulni, addig meccsben volt az ellenfél. Persze csak azért, mert engedtük őket úgy, hogy elöl figyelmetlenek voltunk, nem vettük észre többször is az üresen labdát kérő társat, ellőttük a labdát és abból még mi kaptunk gólt. A másik ok pedig, hogy annak ellenére, hogy a meccs folyamán többször is kértem, az ellenfél egyik játékosát ne hagyjuk lőni, csak ő lőtt vagy 5 gólt mégis! Ebben az időszakban még akár a vezetést is átvehette volna az OSC, de Kovács Balázs rendre (egyébként az egész mérkőzés folyamán) jól védett! Végül aztán szinte mindenki feljavult és bedaráltuk ellenfelünket. Tátrai és Juhász tűnt ki ismét leginkább a már említett Kovácson kívül. Ezzel a győzelemmel bebiztosítottuk a második helyezésünket a bajnokságban, amihez gratulálok a csapatnak! A jövő hét végén szinte ugyanezzel a csapattal, néhány ifi játékossal kiegészülve, szintén az OSC- vel küzdünk majd meg az ifi bajnokságban is az ezüstéremért! Hajrá Vasút!

1. oldal / 10

Adó 1 %