BVSC-Zugló

Nagy Sándor évértékelője

FaceBook

2019.06.26. 

Nagy SándorNagy Sándor: A nyári edzőtábor előtt Cegléden, a Beck Péter emléktornán ismertem meg a csapatot. Ott óriási küzdelemben kerekedtünk felül az elődöntőben az OSC majd a döntőben a KSI csapatán. Szép teljesítmény volt, de látszódott, hogy ez a három csapat nüanszokra van egymástól. Ez be is igazolódott a szezon során, az említett csapatok, illetve az YBL ellen csupa kiélezett meccseket játszottunk, kicsit csalódás, hogy a KSI- t egyszer sem sikerült megverni. A végeredményt azonban reálisnak tartom, megérdemelt a bronzérem, de nincsenek tőlünk messze az előttünk végzett csapatok sem.

Összességében szépen fejlődött a csapat, a legfontosabb dolgokban sikerült előrébb lépni, remélem kaptak egy olyan alapot a fiúk amire Gábor Bá is építhet majd.

Köszönöm szépen Derekas Szilárd és Angeli Áron segítségét, valamint a szülők és nagyszülők támogatását! Sok sikert kívánok a fiúknak a következő szezonra!
Adó 1 %