BVSC-Zugló

2004-csapat

A Markovits Kálmán 2004 Bajnokság őszi idényének értékelése

 

pecz-gaborPecz Gábor: Azt gondolom, hogy a nyári alapozás jól sikerült. Fokozatosan haladtunk a munkával és közben azon voltam, hogy minél jobban megismerjem a gyerekeket. A két elutazós tábor sok szempontból is hasznos és jó volt. Ideális körülmények és 2 felsőházas csapattal edzettünk szinte végig. E túrák alkalmával azt gondolom a gyerekek élvezték a jó körülményeket, hogy együtt lehetnek, hisz ezek voltak első elutazós táboraik. A nyár végén részt vettünk egy kupán, ahol kis szerencsével akár első helyen is végezhettünk volna, igaz, hogy minimális pihenés, kb. 30 perc volt a két rangadónk között, ami azért nem szokványos, de így is szép volt az ezüst is. Utána sorsoltak a bajnokságunkban, ahol közepes csoportba kerültünk, egy nagy rivális volt csak, a tavalyi bajnok Tatabanya. Ezeken a mérkőzéséken próbáltam mindenkinek lehetőséget adni, megfigyelni, mit nyújtanak a gyerekek hivatalos találkozón. Szépen hoztuk a kötelezőt. Amit nehezményeztem és nem tehettünk róla, hogy volt egy 4 hetes mérkőzés szünet, igaz akkor edző mérkőzésekkel próbáltuk pótolni.

Bővebben...

Markovits Kálmán Gyermek 2004 Bajnokság- 7.forduló

2016.12.17. 11:00 óra- Százhalombatta

TVSE- BVSC- Zugló 13- 9Mérkőzés jegyzőkönyve ( 4-2,2-2,4-3,3-2 )

BVSC- Zugló: Pap- Rajna, Balogh 1, Kucsera, Mészáros 3, Reményi 2, Bak Csere: Megyeri, Stiegler, Kedves, Mátyás 3.

pecz-gaborPecz Gábor: Annak ellenére, hogy várta a csapat a meccset a sok betegség megnehezítette a dolgunk. A kapusunk egy mezőnyjátékos volt, aki a lehetőségekhez képest jól teljesített. Harcoltunk becsülettel, de a nagy akarásból sajnos hibáztunk elöl is, hátul is. Ez egy jó felmérő volt. Bízom benne, hogy erre a szezonra lezárult ez a betegséghullám. Kívánok mindenkinek áldott ünnepeket!

Markovits Kálmán Gyermek 2004 Bajnokság- 6.forduló

2016.12.03. 16:30 óra- Kőér utca

BVSC- Zugló- Oázis SC 14- 5 Mérkőzés jegyzőkönyve ( 5-1,3-1,3-1,3-2 )

BVSC- Zugló: Kiss- Kovács 2, Balogh 5, Kucsera 1, Mészáros 3, Reményi, Bak Csere: Luib, Rajna 1, Stiegler 1, Borsós, Kedves, Derekas, Mátyás 1.

pecz-gaborPecz Gábor: Az első perctől kezdve lelkesen játszott  a csapat. Nem volt kérdés a győzelem ismét. A kapott gólok számával elégedett voltam, így is volt azért 1- 2 elkerülhető. Annak ellenére, hogy lőttünk szép gólokat, volt pár helyzetünk, amit elszórakoztunk. A jövőben ezeket jobban meg kell becsülni. Gratulálok a győzelemhez.

Markovits Kálmán Gyermek 2004 Bajnokság- 5.forduló

2016.11.19. 15:00 óra- Százhalombatta

HUVK SE II.- BVSC- Zugló 3- 26 Mérkőzés jegyzőkönyve ( 0-6,0-7,1-5,2-8 )

BVSC- Zugló: Kiss ( Koncz )- Kovács 2, Balogh 5, Kucsera 2, Mészáros 1, Rajna 2, Mátyás 4. Csere: Luib 1, Borsós 1, Pap 2, Stiegler 1, Füzesi, Kedves 3, Derekas 2, Megyeri

pecz-gaborPecz Gábor: Könnyed győzelem volt. Összességében tetszett, hogy nem engedtek le a gyerekek és a mérkőzés végéig csinálták azt, amit megbeszéltünk. Ami nem tetszett, hogy több eladott labda volt, amire még jobban kell majd figyelni, mert jobb csapatok erre azonnal lecsapnak és gólokkal büntetnek. Dolgozunk tovább ezen is! 

Markovits Kálmán Gyermek 2004 Bajnokság- 4.forduló

2016.11.05. 12:00 óra- Margitsziget, Hajós 33 m- es

BVSC- Zugló- Győr 19- 5 Mérkőzés jegyzőkönyve ( 5-1,6-1,3-1,5-2 )

BVSC- Zugló: Kiss- Kovács 1, Balogh 7, Kucsera 1, Mészáros 4, Reményi 1, Bak 1. Csere: Luib, Borsós, Stiegler, Füzesi, Kedves 1, Derekas, Megyeri, Mátyás 3.

pecz-gaborPecz Gábor: Agilisan kezdtek a gyerekek, sok labdaszerzést sikerült gólra váltani. A meccs második felében is lendületesen játszottak, igaz, kicsit több hibával. 4 hét mérkőzés szünet után ez így jó volt. Gratulálok a győzelemhez! 

Adó 1 %